fertőzés

3. A középkori európai orvoslás eredete

2023. 10. 24. 13:40:16

A középkori gyógyászatban három nagy csapásirány létezett egymással párhuzamosan: a sámánság, a klasszikus antik hatás, illetve a keresztény (kolostori) gyógyászat. A nyugati, modern orvoslás megalapítói az ókori görögök voltak, ez azonban Európában csak jelentős kerülővel valósulhatott meg.

2. A honfoglalás és az államalapítás kora

2023. 10. 24. 13:24:22
Nagy Károly és az avarok; Marhavész; Kalandozások; Honfoglalás; Államalapítás; Kovácsok és a patkolás kezdete; Az Árpád-kor kezdete.

1. Pannónia állatorvostörténeti emlékei

2023. 10. 24. 13:20:00
Mára hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az emberiség honnan indult a vírusok és baktériumok elleni küzdelemben, és mennyi áldozattal járt, mire a mai higiéniás állapotokat elértük. Alapvetően ugyanez igaz a lovakat, a gazdasági haszonállatokat vagy az embereket veszélyeztető helyzetekre, hiszen az alapelvek megegyeznek. A most kezdődő sorozatban szeretném bemutatni, hogy itt, a Kárpát-medence területén élők az elmúlt évszázadok során milyen kihívásokkal szembesültek a járványok terén

Megfázás tünetei és kezelése lovaknál

2023. 08. 19. 20:12:04

Hűvös vagy hideg időben könnyen megfázhat a ló, akár télen, akár nyáron. A nyári, teljes testet érő slagozás az érzékenyebb lovaknál könnyen tüdőgyulladást okozhat. Ha nem száradt le a ló munka után, és kiteszik a hideg, szeles karámba, az szintén kockázatos. Gyógynövényekkel elsősorban (de nem kizárólag) az akut szakasz után avatkozhatunk be, amikor már nincs hőemelkedés vagy láz.

Megfázásból visszamaradt orrfolyás, köhögés

2023. 08. 19. 20:01:19

Amikor egy ló köhög, akkor a tüneteket nehéz egyértelműen egy korábbi megfázáshoz kötni, hiszen igen hasonló lehet az allergiás és a megfázásos eredetű köhögés. Pontos diagnózist endoszkópos állatorvosi vizsgálat és BAL (bronchoalveoláris átmosás) adhat. Ez alapján elkezdhető a hatékony gyógynövényes kezelés.

Emésztési zavarok + orrfolyás, köhögés

2023. 08. 19. 19:32:58

Az elmúlt évek során megfigyeltünk egy, a lovaknál gyakran fellépő, összetett kórképet, ami az emésztési zavarok és a produktív (váladéktermeléssel járó) köhögés, orrfolyás kombinációja. Miután az immunrendszer sejtjeinek jelentős része a bélnyálkahártyában helyezkedik el, így nem csoda, hogy a rossz emésztés kihatással van a légutak egészségére.

Megfázott vemhes kancának gyógynövények

2023. 08. 19. 19:28:30
Vemhes kancáknál légszomjjal vagy tartós köhögéssel, erőlködéssel járó esetekben kivételt lehet tenni a szabály alól, miszerint ha lehetséges, kerüljük a gyógynövényeket. Gyógynövényekkel óvatosan, több irányból támogatjuk a kanca szervezetét, ügyelve a csikóra!

Nyirokérgyulladás lovakban

2023. 01. 20. 13:22:26
A betegség szinonimája a dagadt láb betegség, mely utal a jellemző tünetre: az érintett, többnyire hátsó végtag elefántlábszerű bedagadására. Nagy fájdalommal járó, akár az állat elaltatásával is végződő betegségről van szó. Gyógynövényekkel az akut fázis után, a rehabilitáció alatt sokat tehetünk a lóért.

Hasmenés ellen segítettek a hasfogó gyógynövények

2022. 06. 12. 20:31:43
"Csinos lovam hasmenése a FitoCavallo DARSTAP gyógynövénykeverék hatására rövid idő alatt megszűnt."  
Elekes Dzsenifer

Felső légutak bakteriális felülfertőződése ellen segítettek a gyógynövények

2022. 05. 25. 16:15:01

"Régi jó kapcsolatot ápolunk a FitoCavallo munkatársaival. Több lovam is meggyógyult általuk az idők folyamán. Legutóbb Freya meghűlés, immunerősítés miatt ette a FitoCavallo NOER terméket, amely segített a gyógyulásban." Dr. Segesváry Krisztina