Ló-akupresszúra: Ting pontok a lovon

A testet behálózó energiavezetékek a meridiánok. Ezeknek a pártaszéleken, elhelyezkedő kezdő és végpontjait nevezzük TING-pontoknak, a kínai gyógyítók nyomán. Mindegyik lábon 6-6 pont található (lásd az ábrán). Ezek állapota a hozzájuk tartozó meridián, vagyis energiacsatorna állapotára utal.

A pártaszélen elhelyezkedő TING pontoknál – ellentétben a háton elhelyezkedő SHU-pontokkal – elsősorban nem a ló nyomásra mutatott érzékenysége irányadó, hanem a pont "állaga". Kemény, tömött, puha vagy kocsonyás? Vagyis, hogy megnyomva, majd pár másodperc után elengedve a pontot, mennyire töltődik vissza folyadékkal a „behorpadás”. Gyakran már szemrevételezéssel, akár egy fotóról is megállapítható, ha problémás valamelyik pártaszéli pont.

Az is tájékoztató jellegű információ, ha a szőr minősége, hosszúsága, színe egy adott Ting-pont környékén eltér a körülötte lévő résztől. Lehet fényes vagy zsíros tapintatú, de gyakran hosszú szőrszálak állnak ki, vagy éppen ellenkezőleg: kikopott a szőr. Nem ritka az elfeketedő vagy kifehéredett terület (mely eredetileg nem ilyen színű volt).

A patarepedések, barázdák sem mindig kizárólag a hibás körmölés vagy belső anyagcserezavar eredménye. Ha egy-egy TING pont közelében indul a patarepedés vagy barázda, és felfut egészen a pártaszélig, akkor az ahhoz tartozó meridián energiahiányos állapotát is jelezheti.

Ennek tükrében egy mély patarepedés elhelyezkedése jelentőséget nyer, ha tudjuk melyik TING pont állapotát jelzi. Sok, vékony patarepedés esetén mindenképp érdemes pataerősítő gyógynövény-keveréket is etetni a lóval, mert egy jó receptúra már önmagában számos energetikai hiányt orvosolhat.

 

Mit jelez a TING pont?

Energetikai hiányra utal, ha nyomásra lassan vagy egyáltalán nem telik fel a Ting-pont, sokszor a szőr fénytelen és durva tapintatú. Az avatatlan szem számára is sokszor feltűnő, hogy ha ezek a pontok energetikai hiányban vannak.

Például sokszor lehet látni hátfájós lovaknál egy „lyukat” a 8. Hólyag Ting ponton, ami a meridián hiányállapotára utal. Ezeket a lovakat egy kicsit messzebbről megvizsgálva, észre lehet venni, hogy ha a test oldalán húzunk egy vonalat, akkor a vonal alatti rész sokkal harmonikusabb, mint az a feletti. „Üres a háta a lónak” vagy „Gyenge a hátizomzata”, szokták ilyenkor mondani. Ez egy energetikai kezeléssel visszájára fordítható.

Energetikai többlet esetén a Ting-pont, megnyomva olyan feszes, hogy szinte kemény, és nem vagy alig süpped be. Érdemes akupresszúra vagy akupunktúra mellett speciális, adott problémára készült gyógynövény-keverékkel is kezelni az energiazavart, akár hiányról, akár többletről van szó, mert ez a leghatékonyabb terápia hosszú távon.

Ting pontok az elülső lábon

  • 1 - Szívburok (hátul középen)
  • 2 - Tüdő (oldalt, hátul, belül)
  • 3 -Vastagbél (oldalt, elöl, belül)
  • 4 - Hármas melegítő (elöl középen)
  • 5 -Szív (oldalt, hátul, kívül)
  • 6 - Vékonybél (oldalt, elöl, kívül)

Ting pontok a hátsó lábon

  • 7 - Vese (hátul középen)
  • 8 -Húgyhólyag (oldalt, hátul, kívül)
  • 9 - Epehólyag (oldalt, elöl, kívül)
  • 10 - Gyomor (elöl középen)
  • 11 - Lép (oldalt, hátul, belül)
  • 12 - Máj (oldalt, elöl, belül)
Javasoljuk, hogy ha érdekel a téma, akkor hívd ki terapeutánkat egy helyszíni állapotfelmérésre, és kérdezz tőle bátran!