Termékek Menü
Hungarian hu
English en
German de
Italian it

Görög salátakrém

Aki már nyaralt Görögországban, annak azért, aki meg még nem, annak a sarki gyros sütöde miatt fut össze a nyál a szájában, ha a görög salátaszószra gondol. Elkészítése a Tzatziki fűszerkeverékkel nem igényel többet, mint 20 perc, de ebből negyed óra várakozás, szóval valójában csak 5 percig tart összedobni. 

Közben ránézhetünk a Facebookra, csetelhetünk kicsit vagy éppen a köret mellé szánt húst vagy zöldséget készítjük elő. Kattints a címre, ha érdekel, hogyan varázsolhatsz görög hangulatot a konyhádba!

 

 


Görög uborkasaláta Tzatziki fűszerkeverékkel

Lereszeljük az uborkát, besózzuk, kicsit félretesszük (negyed órára).

Nyitunk egy joghurtot, beleöntjük egy nagyobb tálba, majd beleszórjuk a fűszereket, némi olívaolajat, és ezzel már kész is a szósz. Ehhez keverjük hozzá később a reszelt uborkát. Ha az ízlelőbimbóink igénylik, megbolondíthatjuk zúzott nyers fokhagymával, citromlével, kevés fekete borssal. Ezeket a szószhoz még az uborka előtt érdemes hozzákeverni.

Ha van elég időnk, tegyük hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek, de ha sietünk, akkor már ehetjük is. Hűtőben érdemes tárolni a joghurt miatt.

Az arányok: 500g (5 dl) natúr joghurtra számolhatunk kb. 40dkg zöld uborkát. Az olajból legfeljebb egy-két evőkanál mehet bele, a többit ízlés szerint tegyük! Érdemes ehhez először csak egy púpos evőkanál (kb. 5g) fűszert tenni, és ha nem érezzük elég intenzívnek a szósz ízét, akkor duplázzunk, triplázzunk!

Kosárba

Jó étvágyat!

Akciós termékek