Manuálterápiával és lézerakupunktúrával a gyógyulás útján

C. Eszter: " Csabi tavaly márciusban kezdett el sántikálni. Ügetésben jelentkezett nála, a jobb első lábára látszott a biccentés. Izomlázra gyanakodtunk eleinte, de ez nem javult napok, hetek után sem. Körülbelül 8 hónap eredménytelen próbálkozás után, eleinte kicsit hitetlenül, de rábíztam Csabit Nellire, és ezt a döntésem azóta sem bántam meg."

Csabi tavaly márciusban kezdett el sántikálni. Ügetésben jelentkezett nála, a jobb első lábára látszott a biccentés. Izomlázra gyanakodtunk eleinte, de ez nem javult napok, hetek után sem, lassan, de észrevehetően egyre többet, nagyobbakat biccentett.

Állatorvos látta, röntgen felvétel készült a lábáról, a diagnózis patairha gyulladás, patahenger szindróma, kisebb porckopás, apróbb elmeszesedések volt. Gyógypatkót javasoltak neki. Többször is elhagyta, nem mutatott javulást patkóban sem, így csak körmölve van azóta is.

Körülbelül 8 hónap eredménytelen próbálkozás után, eleinte kicsit hitetlenül, de rábíztam Csabit Nellire, és ezt a döntésem azóta sem bántam meg. “Tetőtől-talpig” állapotfelmérést tartott a lovamnál. Nagyon lelkiismeretesen, a lóval is hihetetlenül kedvesen bánva magyarázott el mindent nekünk, mi-miért van.

Körülbelül 3 óráig Nelli csak a lóval foglalkozott, és az első két lépésnél már megmondta, hogy a bal hátuljára sánta, azt fájlalja. Az övvezetéke neki is el van záródva, amit pár perc alatt meg lehet neki nyitni. Kis odafigyeléssel, és a mutatott masszázsokkal visszakaptam a régi Csabim ❤️

Az emésztését azóta a FitoCavallo HESPAS gyógynövényével támogatjuk, mióta kapja, nincs felpuffadva. (A puffadásával sokáig küzdöttünk, nehezen ment le a pocakja). Most már újra fájdalom nélkül éli mindennapjait, hála Nellinek. A kedve teljesen más, mint pár hónappal ezelőtt, újra játszik velem.

Köszönöm szépen Csabi nevében is a kedvességed, Nelli, és szakértelmed ❤️ Csabi májusban tölti a 22-őt, de ismét 8 évesnek érzi, és mutatja is magát.

 

Nelli, azaz Deminger Kornélia ló-terápiás kezeléseiről itt olvashatsz: https://www.fito-store.com/allat-fitoterapia-tanacsadas

 

Köszönjük szépen az esetleírást!

Ha Te is megírnád tapasztalataidat, kérlek, kattints ide: https://www.fito-store.com/visszajelzesek-635