Allergiás vagy pszichogén köhögés, "köhintés" lovaknál

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a második lépcsőfok a lovak légúti allergiájában a munka eleji köhintés. Az első a prüszkölés, vizes orrfolyás. Nem törvényszerű, hogy a ló lépcsőről lépcsőre haladva a végén beteg lesz, de az intő jeleket érdemes komolyan venni. A gyógynövényekkel minél korábban beavatkozunk, annál nagyobb az esély a gyógyulásra!

A légúti allergia kialakulásának kezdő tünete többnyire az ártalmatlannak tűnő, vízszerű orrfolyás. Amikor ez könnyezéssel társul, akkor már erősebb hatású gyógynövényeket is bevethetünk (l. szem gyulladása). 

Az enyhe allergiás állapot évekig stagnálhat: tavasszal felbukkan, majd idővel (az allergén szezonjától függően, többnyire nyáron vagy őszre) megszűnnek a tünetek.  

Ha a ló "nem áll meg" ennél a lépcsőnél, akkor az azt jelenti, hogy a környezeti allergének irritációja már erősebb légúti gyulladást idéz elő, fokozódik az immunrendszer válasza.

A kínai orvoslás szerint az ilyenkor gyakori felületes köhintések hátterében a máj túlterheltsége és a tüdő gyengesége áll. Ez nyugati szemmel nehezen érthető, de az anyagcsere szintjén van benne logika. 

Az ártalmatlannak tűnő munka eleji köhintés, mint tünet, valójában mit is jelent?

A ló, mindaddig, míg rá nem ülnek, nem tesznek rá nyerget vagy nem állítják szárra, addig akár tünetmentes is lehet. Azonban az első kisebb stresszes dolognál köhintgetni kezd, száraz, torokkaparó hangot ad ki.

Nyálka nem ürül az orrából, legfeljebb vízszerű orrfolyás, és köhögése nem csattanó.  

Természetesen fokozható a köhögés: az orra előtt megrázott poros, penészes széna különösebb stressz nélkül is képes kiváltani kisebb köhögő rohamot.

Ennek hátterében az áll, hogy száraz a légutak nyálkahártyája, és külső irritációra intenzíven reagál. A por, a penészgombák spórái, a pollenek vagy az ammónia irritáló hatású. Ezt ellensúlyozzák a nyálkahártyákat bevonó, gyulladáscsökkentő gyógynövények (ALLERG recept).  

Amikor a stresszel függ össze a köhintgetés, akkor stresszhormonokra, idegrendszeri feszültségre is gondolhatunk. Ekkor pedig májvédő herbákra is szüksége lehet a lónak, hiszen a máj az egyik fő színhelye a vegyi anyagok biotranszformációjának, vagyis átalakításnak, lebontásának.

Ide tartoznak a stresszhormonok, csakúgy, mint a féreghajtók, gyógyszerek és penészgombák toxinjai (mérgei). Ha ezekből sok van, akkor sok a máj munkája, túlterhelődik.  

Az ALLERG PLUS receptváltozat májvédő, nyálkahártyákat védő és bevonó, valamint enyhe nyálkaoldó-köptető gyógynövényeket tartalmaz. Külsőleg célszerű kiegészíteni a gyógynövényekkel történő etetést inhalálással: pl. eukaliptusz, kakukkfű és borsmenta illóolajával, amit cseppenthetünk a széna alá is, vagy alkalmazhatunk inhalátort.  

Pszichogén köhögés

Köhögést nem csak fizikai tényezők okozhatnak, hanem akár a stressz és a szorongás is felelős lehet érte.

A pontos hatásmechanizmus még nem tisztázott, de reflexesen alakul ki. A diagnózis felállítása többnyire kizárásos alapon történik: ha a szervi elváltozások és betegségek kizárhatók, akkor – amennyiben ezt az állat életkörülményei is alátámasztják- beszélhetünk pszichogén köhögésről.

Ebben az esetben a beteg állat jellemzően száraz, rövid, sorozatos köhögést produkál. Az alkalomszerű, egy-egy köhintéstől a torokreszelésen át egészen a köhögési rohamokig terjedhet a tünetek skálája.

Ha lehet, biztosítsunk elég mozgást a lónak, szabad kijárással, friss levegővel, napfénnyel, barátságos karámtársakkal!

A szénát gőzölhetjük, nedvesíthetjük, vagy akár válthatunk hegyi szénára, netán szénapelletre.

A szalma lecserélhető forgácsra (nem fűrészporra!), és jót tesz, ha néha földi munkával lazítjuk a monoton edzésrendet.  

Ha fehér orrfolyás és a csattanó, hurutos köhögés is megjelenik, akkor erős nyálkaoldó és köptető gyógynövényekre van szükség.

A legjobb, ha kikérjük állatorvosunk véleményét a légúti váladékkal kapcsolatban (is), aki lehetséges, hogy endoszkópos és laboratóriumi vizsgálatot javasol a pontos diagnózis érdekében.  

Nincs két egyforma ló, illetve egyforma helyzet. A személyre szabott tanácsadásunkat hasznos igénybe venni!  

Fontos a rugalmasság! Időnként tapasztaljuk, hogy egy keverék egy lónál sokáig segített, majd később már nem volt annyira hatékony. A betegség megnyilvánulása változhat a ló élete során, így előfordul, hogy módosítani kell a receptúrán, amikor a ló állapota javul vagy megváltozik.

 

Írd meg véleményedet, tapasztalataidat, de akár kérdezhetsz is tőlünk a fitocavallo@gmail.com címen!

#orrfolyás #köhögés #allergia #prüszkölés #ideges #stressz #száraz #tüsszent

Tartalomhoz tartozó címkék: #allergia